Happy hétindító 2017/7
Végre már érezhető a tavasz közeledte! Az újjászületés és születés! 🙂 Ez a hangulat lengte át leginkább az elmúlt pár napot. Bár a hét elején volt egy csúnya élményem – egyre inkább kezdenek előjönni a szép szakmám csúnya oldalai is – azért akadt-akadt mégis pár öröm. Lássuk! 🙂
- A legelső- mi mással- a tavasszal kapcsolatos. Már nem kell dupla pulcsi-kabát-sál kombóba bebábozódni reggelente, ha nem akar megfagyni az ember, egész múlt héten egy pulcsiban és egy kabátban jártam ( meg persze nadrágban! 😀 ) , és nem fáztam! Tutyi is már a kabátja nélkül sétált, így megspóroltuk a séták utáni mosás egy részét, és végre valahára már kezd felkelni a nap, amikor dolgozni megyek. Elképesztő felüdülés!
- A múlt héten egy nap, nyolc órában mentem csak be dolgozni- a csonka-hónap miatt így ön ki az óraszám. Hogy ez milyen klassz! Már reggel egész másképp indultam el, mert tudtam, hogy délután már négy órára itthon leszek! Világosban értem haza, nem kellett sokat várni a buszra, hiszen még “törzsidőben” járt, még előttem állt szinte az egész nap! Szépen megfőztem, elpakolásztam kényelmesen, és este egy igen csak produktív napot zárhattam. A munkahelyen és otthon is kipipálhattam az aznapi tervet! 🙂
- A múlt héten többet voltam a kórházban, mint otthon, így az örömeim forrása is ilyen arányban oszlik meg. Ismét vezethettem szülést! Valami elképesztő adrenalinfröccs ez az egész, egyenlőre még az hibádzik, hogy annyira izgulok, hogy hiába tudja a fejem, mit kell hogyan csinálni, a kéz nem mindig engedelmeskedik. Így a – kihagyás utáni első szülésvezetésem nem is volt annyira kellemes élmény, persze, minden rendben ment, de éreztem, hogy tudom én ezt jobban is. Még túl sokat kell segítenie a tapasztalt szülésznőnek. A következő már jobb élmény volt, ott már kicsit önállóbbnak éreztem magam, úgy érzem már kapizsgálom azt az erőt és tartást ahogyan a gátat kell védeni, és sikerült megszülesztenünk egy 4600 g-os babócát! A gátmetszésen túl, egyéb sérülés nélkül! 🙂 😀 Na, ez már teljes egészében fantasztikus élmény volt! Az izgalom nem tudta elnyomni azt a túláradó örömöt, amikor kicsusszan a kisbaba. Érlelődik is bennem egy bejegyzés, amiben pontosan leírom egyenlőre mit hogyan élek meg, ha lenne rá igény, ha érdekel Titeket, jelezzétek kommentben! 🙂
- A két szülésen túl megtapasztalhattam egy kézszorítás fontosságát. Egy másik hölgyhöz már csak a varrásnál értem oda, akkor sem zavarni akartam,képzelem milyen kényelmetlen lehet, hogy fekszik kitárulkozva, és idegenek jönnek-mennek a szobában, csak egy vérnyomást mértem. A kísérője az újszülöttel foglalkozott, láttam, hogy az újdonsült anyuka pedig nagyon szeretne belekapaszkodni valamibe, de nem tudta sem az ágyat, sem a lepedőt jól megfogni, így odaléptem és megfogtam a kezét. Meglepődött, rám nézett, azt a hálás szempárt nem fogom elfelejteni, és csak annyit mondott, köszönöm. Így az én kezemet szorította amíg a végére nem értek, időnként aranyosan bocsánatot kért, ha túlságosan megragadott, de hát ez érthető. 🙂 Bár magánál a szülésnél nem tudtam jelen lenni, utána is támasz lehettem, és egy apró kézfogás, nem is gondolná az ember mennyit jelent.
- Hétvégén sikerült hazautaznunk a szülőkhöz! Több, mint egy hónapja nem tudtunk már hazamenni, és már egyre jobban hiányzott a vidéki környezet, szülői ház, a család ölelése. Pénteken késő este – műszak után – tudtunk csak elindulni, így olyan éjfél körül értünk haza. Azért is szeretek este utazni, mert ilyenkor nincsenek annyian az utakon, és sokkal jobban el tudunk beszélgetni Férjjel, nem kell olyan sok autóra figyelnie. Most is végigbeszélgettük az utat, bár a beszélgetésünk végére már annyira nem emlékszem, mert nagyon fáradt voltam, Férj viccesen meg is jegyezte, hogy ilyenkor bekapcsol az automata üzemmódom, és bár igazából alszom, nyitva van a szemem és időnként igennek vagy nemmel válaszolok illetve megismétlem az utolsó szavakat. 😀
- Otthon. Érdekes érzés az, amikor az embernek hirtelen több otthona lesz. Anyuéknál, ez természetes, itt nőttem fel, minden négyzetcentiméterhez kapcsolódik milliónyi emlék, az ízek, a szagok, minden a gyerekkoromat juttatja eszembe. Eleinte viaskodtam magammal, amikor Férjeméknél kezdtem otthon érezni magam. Tudom, bután hangzik, de akkor amolyan “megcsalásnak” tűnt, mintha megcsaltam volna a szülői házat, azzal, hogy máshol is otthon érzem magam. Tudom, nevetséges, de eleinte így éreztem. Aztán sikerült elfogadnom, hogy igen, itt is jó, másképp, de jó. Biztosan annak is köszönhető, hogy annyira elfogadtak anyósomék, és valóban, családtagként vagyok a kezdetektől kezelve. Most pedig arra kellett rájönnöm, hogy ez a kis pesti lakás is otthonná lépett elő. Kicsi is, régi is, egy hatalmas, zsúfolt város része, de ez a mienk, ez a mi otthonunk, ezt szeretjük. Egy hétvégére voltunk távol, de hiányzott. Rá kellett jönnöm, hogy ezt a kis lakást szeretem jelenleg a legjobban. Hiszen mindent a kettőnk szokásai alakítottak, minden ott van és úgy, ahogy nekünk kényelmes, és ha valami szemet szúr, egy pillanatig sem kell vacilálnom, hogy változtassak-e rajta. Így, bár olyan szerencsés vagyok, hogy három otthonom is van, kiderült, hogy most már ez az igazi, a Mi életünk, Férjestül, kutyástul, és mindennél jobban imádom! 🙂
- Ettől függetlenül semmi sem pótolhatja a szülők közelségét. Jól esett megölelgetni, megpuszilgatni mindenkit, anyósommal jót tudtunk beszélgetni főzés közben Bogyóról, vele a történtek után még nem beszéltem erről, idő kellett. Unokahúgaim anyuéknál aludtak szombaton, így végre velük is kicsit több időt lehettünk, eljátszottunk, elbohóckodtunk, annyira jókat nevettem, hogy belefájdult a hasam. Ilyen sem mostanában történt. Nagyon szuper hétvége volt! Ráadásul anyukám megajándékozott egy erősítővel is, amit eredetileg magának vett, de én annyira jól elvoltam vele az ottlétünk alatt, hogy azt mondta, nekem adja. 🙂
- Valamint, hogy egy kis “apróbb örömöt” is megjegyezzek, vasárnap este a frissen mosott ágyneműbe bújni valami elképesztő! Még azt terveztem, hogy olvasni fogok, de egy fejezetnél tovább nem jutottam, mert annyira magába szenderített az ágy! 🙂
Köszönöm, hogy erre jártál, várlak vissza!
Puszi: Niki
Forrás: itt