Várandósságom története #1

Hol máshol lehetne kezdeni egy ilyen csodálatos életszakasz elmesélést, mint a pillanattal, amikor megtudtam, hogy kisbabánk lesz. 🙂

November 10-én reggel egy pillanatig átsuhant rajtam a gondolata, amikor reggel fél ötkor, munkába készülődve épp el akartam készíteni a reggeli kávémat, majd egy kis borzongás futott végig rajtam, amit jókora undor követett, hogy nekem meg kell innom ezt a fekete löttyöt. Akkor még csak két nap késésben volt a ciklusom, tényleg csak egy másodpercre fordult meg a fejemben, hogy lehet, hogy ez az apró jel, valami nagy történetnek lesz az előszele, majd gyorsan elhessegettem, magamba erőltettem a kávét, mondva, ha nem iszom meg, hulla leszek a 12 órás műszak végére, és készülődtem tovább.

Többet eszembe sem jutott, este is csak felületesen említettem meg a férjemnek, hogy egy kis késésben vagyok, majd határozottan kijelentettem, hogy már pedig amíg legalább egy hetet nem késik, én nem vagyok hajlandó tesztet csinálni.

Tudni illik már nem egyszer eljátszottam magammal, hogy pár nappal a várt időpont után leányálmokat szőttem egy kisgyermekről, sajnos hajlamos vagyok nagyon beleélni magam a dolgokba, és ilyenkor mindig arcon csapott a negatív teszt látványa. Utána napokig magam alatt voltam, mintha elvesztettem volna valakit, aki még csak nem is létezett. Haragudtam magamra, hogy miért csinálok ekkora lelkizést abból, ami meg sem történt, és észben tudtam, hogy nincs is még itt az ideje, előtte szép ház kell, meg autó, meg diploma, meg még több egzisztencia, de a szívem mélyén, az az igazság, hogy már nagyon régóta szerettem volna gyermeket.

Tehát ezért is tiltakoztam a gondolat ellen, nem akartam újra ebbe a gödörbe esni. Lefeküdtünk aludni, és éjszaka azt álmodtam, hogy szülök. Borzasztó élethű álom volt, éreztem a szülőszobában terjengő szagokat, a szülőágy érintését, a fájdalmat. Aztán ugrott egyet az álom, és az ágyamban voltam, éppen ébredeztem. Csodálkoztam is rajta, mennyire nyugodt és kipihent vagyok, amikor hirtelen belém hasított, hogy úristen, én átaludtam az egész éjszakát, és nem keltem fel szoptatni, milyen anya vagyok, hogy nem hallottam meg, hogy szegény gyerek egész este sírt és éhezett.

Amikor a valóságban is felébredtem kellett egy jó öt perc, mire át tudtam gondolni, hogy akkor most van-e a szoba végében egy kisbaba vagy nincs. Ekkor döntöttem el, hogy nem érdekel, megcsinálom azt a tesztet, nem fogok ezzel forgolódni még álmomban is. Ha az kell, hogy lássam azt a nyavalyás negatív tesztet ahhoz, hogy elengedjem ezt a képzetet, akkor legyen.

Nagy lendülettel rögtön a mosdó felé vettem az irányt a kis dobozkát szorongatva. Kész, először csak a kontroll csík jelent meg, mérges voltam magamra, hogy miért szerettem volna ennyire, hogy pozitív legyen, miért kellett már tucadjára eljátszanom ugyanezt, megint csak elpazaroltam egy tesztet. A papírka azt írta 1 percet kell várni, az az én fejemben már bőven letelt, hát ismét negatív.

Kezet mostam, majd kifele jövet még egyszer rápillantottam, és akkor már ott volt a két gyönyörű csík. Elöntött a forróság, elkezdtem remegni és zokogni, olyan eufórikus érzés tört rám, amit nem tudok leírni. Fantasztikus volt.

Férjem még álmosan pötyögött valamit a számítógépen, amikor zokogva berobbantam a nappaliba, a tesztet lóbálva, és alig tudtam elmondani, hogy pozitív lett, annyira sírtam. Pedig régóta tervezgettem, néztem az aranyosnál aranyosabb ötleteket, hogy lehet elmondani a nagy hírt az apukának, és már kezdett körvonalazódni is egy elképzelés, de abban a pillanatban nem tudtam ilyenekre gondolni, csak minél hamarabb meg akartam osztani vele ezt az örömöt.

Ő is nagyon boldog volt, megölelgetett, de sokkal inkább a földön tudott maradni, mint én. Mondta, hogy csináljunk még egyet, lehet, hogy hibás a teszt, az a biztos. Ekkor következett a kínzó várakozás, mert ilyenkor- bármennyi vizet is ittam – hát persze, hogy nem tud elmenni pisilni az ember. Aztán amikor a második is pozitív lett, már ő is teljesen el tudta engedni magát, és együtt örültünk a csíkocskáknak. 🙂 

Mivel a nagy örömhír azért sok-sok másik kérdést is felvetett, igencsak óriási változás ez az ember életében, és rengeteg átbeszélnivalónk támadt, ami csak újabb és újabb kérdéseket vetett volna fel, úgy döntöttünk, ez a nap csak a boldogságé, nem aggódunk, nem tervezgetünk, csak élvezzük a napot, lesz még 9 hónapunk minden mást elrendezni. 🙂