Happy hétindító #ömlesztve

• Czimmermann Nikolett
• 2016. március 22. kedd

Sziasztok! Egy kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, ennek több oka is van. Közbejött egy kis betegség, ügyintézés, utazás, extra feladat, és bevallom, egy kis lustaság is. Fejben folyamatosan írok, de úgy érzem, ha nincs egyhuzamban legalább egy órám leülni pötyögni, akkor már nem is éri meg nekiállni, mert mire belelendülök, át kell térni a következő teendőre. Szó mi szó, magamnak irogattam a boldogságokat minden hétre, csak a blogba nem sikerült átültetnem. Most kiemelem a legjobbakat:

• Mostanság nem a köröket számolom futás közben, hanem zenére futok, és nem határozom meg mennyit, hanem ameddig jól esik. Érdekes, mert így sokkal többet tudok kihozni magamból, nem ell visszaszámolnom, hogy még 3, és pihi lesz, hanem teljesen a testemre figyelek, mit üzen, mennyit bír még, mikor kell lassítanom, mikor gyorsíthatok. Teljesen új élmény lett így a futás. Kedves válogatja össze mindig a futó zenéimet, és így mindig nagyon kíváncsian várom a következő számot, sokszor ez motivál. 🙂 Bár így nem annyira kézzel fogható a fejlődés, érzem, hogy egyre többet és többet bírok, sőt, kívánok is. Úgyhogy csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy ne jelöljünk ki konkrét célt, figyelj belülre, és fuss, amíg jól esik. Amikor érzem, hogy kezdek lefáradni már, mindig azt mondom magamban: “Na! Szedjük ki a lábból a maradék métereket!”, és kihozom magamból az utolsó csepp erőmet is, úgy nekilendülök. 🙂
• Egy húzós műszak után Kedves terített, gyertyákkal kirakott asztallal várt haza. Nagyon megható volt, hogy mindenféle alkalom nélkül, még mindig tudunk spontán kedveskedni egymásnak. 
• Érkezett a kórházba egy beteg, akivel rokonlelkek vagyunk. Ő is imádja a verseket, és nagyon szeret írni is. Egy kis üres-időben rögtön kapva kaptam az alkalmon, és nagyon jól elbeszélgettünk, különböző költőkről, verseket elemeztünk ki, összeillesztettük a háttértörténetével, elszavalta pár saját versét, és én is egyet az enyéim közül. Nagyon élveztem, és ő is, pár könnycseppet elmorzsolt az öklével, mikor elmondhatta a verseit. Egyik legszebb élményem, amióta itt dolgozom.
• Kihasználva, hogy jó az autó, elment a kis családunk Visegrádba. Az erdőben sétálgatni, közben ámulni a csodás dombokon, völgyeken, kicsit olyan volt, mintha otthon lennénk. A városi forgatag után megnyugtató volt zöldet, barnát  látni, hallgatni a csendet, vagy a kispatak zúgását. Tutyi is nagyon örült a kirándulásnak, szaladgált végig körülöttünk, és lelkesen gyűjtötte be az újabbnál újabb szagmintákat. Jól elfáradt, a hazafele utat már végigaludta. 
• Nőnap alkalmából Kedves meglepett egy gyönyörű fehér orchideával, az otthoni fiúktól pedig egy tábla csokit, és egy másik, szintén csodaszép orchideát kaptam. Nagy meglepetés ért még a napokban, amikor is a munkatársaim férfi tagjai álltak elém, és mivel nőnapkor nem dolgoztam, kimaradtam a “szórásból”, utólag köszöntöttek egy csokival. Nagyon jól esett mindenkitől, akik gondoltak rám is. 
• Esküvői fényképészünk bearanyozta a napomat, amikor átküldte, milyen kellékekkel készült már a fotózáshoz. Teljesen elkapta azt a hangulatot, amit én is létre szeretnék hozni az esküvőn, úgy érzem a lehető legjobb embert kértük fel. Teljesen passzol a képei stílusa a mi elképzeléseinkhez. Imádom!
• További pozitívumok a munkámmal kapcsolatban, hogy az elmúlt időszakban több olyan szituáció is adódott, amikor éreztem, sok múlik azon, én hogyan reagálok le valamit. A humor oldalát választottam, így sikerült a betegekkel együtt hangosan nevetve feltörölni negyejére is a kiömlött kólát, versenyt rendezni képtelen helyzetekben, viccesen elterelni a szót két beteg szóváltása közben, elengedni pár rossz indulatú megjegyzést, és énekelve, twistelve felitatni az úszó kórtermet.
• Hazamentünk, több napra is, így egész sok dolog belefért a programba. Voltunk kirándulni, medvehagymázni, végiglátogattuk az összes nagyszülőt, névnapoztunk, kártyáztunk, filmet néztünk közösen, harcoltunk a madártejért, és mindenhol degeszre ettük magunkat. Komolyan, amikor hazaértünk, két napig alig tudtunk pár falatot elrágcsálni, annyira sokkolta a szervezetet a hirtelen dömping. Persze, ilyenkor nem akkor eszik az ember, ha éhes, hanem amikor a többiek, mert együtt ugye minden jobb, és ha már valaki odafőz-süt öt fogást, illik mindenbe belekóstolni. Ráadásul angyon finomakat alkottak mindenhol, így nem kellett sokáig győzködni magunkat, hogy együnk. 
• Kedvessel egyik délelőtt nekiugrottunk, és lemostuk az autót, bármennyire is állt esőre az idő. Nagyon szép lett, elég alaposak voltunk. A kis kavácsfelverődéseket is kijavítottuk, és szépen levaxoltuk az egészet. Gyönyörűen csillogott körülbelül két órán keresztül, mert addig bírta az időjárás, és eleredt az eső. Noha a munkánknak sok látszatja nem maradt, mégsem bántuk egy percig se a belé ölt időt, jókat beszélgettünk és nevettünk közben, igazi családi program volt. Bármennyi bosszúságot is okozott, szeretem ezt az autót, és minden egyes törlésnél olyan volt, mintha simogatnánk. Ő volt az első komoly feladat az életünkben, amit ketten összefogva kellett megoldanunk, megérdemli, hogy kényeztessük kicsit. 🙂
• Míg otthon voltunk, unokanővéremék átjöttek hozzánk a két kislányukkal, az egyik egy kis örökmozgó, lassan két éves Léni, a másik még kis pocaklakó, Szofi. Hihetetlen volt látni, mennyi erő kell, hogy 24 órában lefoglalják Lénit. Állítom, hogy ezeknek a gyerekeknek ugyanannyi energia jut a 24 órára, mint nekünk, csak nekik abban a pici testben oszlik el, ezért pörögnek egész nap. Sajnos ritkán látom csak őket, de a kezdeti szegyenlőséget 10 perc alatt levetkőzve Léni egészen estig meg sem állt. Kicsit féltem, hogy Tutyi mit fog szólni egy kisgyerekhez, még nem nagyon találkozott velük, de kitűnően levizsgázott. Kezdetben még ő rohant Léni után, aztán ahogy fáradni kezdett, már Léni kergette őt. Annyira aranyos a leányzó, hogy el kell olvadni tőle, és biztos vagyok benne, hogy ő ezzel tisztában van. Két perc alatt bárkit az ujja köré csavar egy bájos vigyorral. Szofival is ismerkedtem egy kicsit, a gyakorlaton tanultakkal próbáltam meghatározni hogyan fekszik, merre kapálódzik. Nem tudom leírni milyen fantasztikus érzés volt.
• Sok apróbb öröm is ért, egy lábmasszázs, vagy pléd alá bújva mesét nézni, egy jó edzés öcsivel, gyönyörű napfelkeltéket láttam, barátnőmmel voltunk abban a kórházban, ahol majd a gyakorlatunkat fogjuk tölteni, és meseszép. Már nagyon várom, hogy ott legyünk, és még jobban belelássunk a leendő hivatásunkba. 

 Ezek voltak a legmeghatározóbbak, amiket mindenképpek meg akartam osztani veletek. 

Köszönöm, hogy erre jártál!

Várlak vissza!

Puszi: Niki