Úgy érzem, meg vannak az alapköveim – a boldogságról való döntés, az, hogy tisztában vagyok a szükséges energia befektetéssel, és annak elfogadása, hogy a dombok után völgyek jönnek – amikkel már el lehet kezdeni építkezni. Még rengeteg teendő van, és ha az ember talál is valami használható „életkódot”, mindig kell számolni a változással, amivel persze nem lehet pontosan tervezni, épp elég, ha úgy alakítjuk életünk kis ritmusát és a gondolatainkat, hogy a háttérben mindig megbujkáljon a lehetőség, hogy ha nem minden úgy jön össze, ahogyan azt megálmodtuk, akkor sem dől össze a Világ.
Érdekes felfedezésre jutottam: nyilván először önmagával kell tisztában lennie az ember lányának, hogy utána magasabb célokra is be tudja fogni az elméjét. Találtam egy ötletet, hogyan vágjak bele. Nagyon egyszerű: pontosan meg kell határozni, hogy milyenné akarunk válni, mit szeretnénk elérni. Kezdő löketnek tehát össze is írtam, hogy mi a célom.
Pillanatok alatt betelt a lap, és még jó pár dolgot tudtam volna írni. Jó érzés volt a papírra nézni, mert nagy, díszes, színes betűkkel írtam a tulajdonságokat, és már elképzeltem, ahogy mindezekkel rendelkezem, aztán ahogy továbbgondoltam rájöttem, hogy megint kezdek visszamasírozni a sok-sok elvárás-halmaz felé. Végül fogtam egy új lapot, és középre, jó nagy betűkkel, persze azért színessel, mert a színekre ránézni mégiscsak jó, felírtam: „Jól érezni magam” Ez a cél, mert ha én, saját magammal elégedett vagyok, és jól érzem magam a bőrömben, akkor sokkal könnyebb másoknak is jókedvet sugározni és kedvesnek lenni. Már csak az a kérdés hogyan érzem jól magam, de ez már egy másik, és jóval nehezebb téma…
A következő lépés tehát, hogy hogyan tudom ezt a nyüzsgő-szakaszt minél jobban kihasználni, és minél tovább megtartani. Kezdetnek nagyon örülök, hogy elkezdtem a heti happy-hétindítókat összegyűjtögetni, mert úgy érzem, jobban tudom értékelni a pillanatokat, és elképesztő erővel tölt fel a hét elején, hogy azt várom ezek után, vajon mi mindenben lesz részem a következő napokban.
Tehát: mit tehetek azért, hogy jól érezzem magam? Ez teljesen egyedi, mindenkinek más, így nyilván sok odafigyeléssel és tapasztalatok által tud egyről a kettőre jutni az ember ebben a témában. Én is még a megfigyelő stádiumban vagyok, de leírom, eddig mire jutottam.
Nagyon fontos számomra az érintés, hogy közel érezzem magam azokhoz, akiket szeretek. Ezért is, az egyik kedvenc epizódom hazautazáskor a találkozás, mert akkor mindenkit jó szorosan magamhoz tudok ölelni. Amúgy is olyan érzelgős-ölelgetős család a miénk, szerintem ezért vált a testi kontakt olyan fontos részévé az életemnek. Nálunk nem telt el úgy ünnep, hogy ne ejtettünk volna meg egy „családi-ölelést”. Öten körbeálltunk, és átkaroltuk egymást, szorosan, néha itt-ott egymásra borulva, és kisöcsém rendszerint egy idő után elviccelte, mintha csapatmegbeszélésen lennénk egy meccsen.
Hihetetlen energiát kaptam egy-egy ilyen alkalommal. Kiskoromtól kezdve, engem mindig szeretgetni kellett, hol a hátamat, fejemet, hol a talpamat, vagy tenyeremet kértem, hogy simizzék, vagy amikor anyával aludtam, mindig fognia kellett a kezemet. Mai napig úgy tudok a legjobbat aludni, ha előtte kapok egy kis hát-simogatást. Csodálom is Kedvest, hogy van türelme még hozzám, és már több mint egy éve, szinte minden este így aludhatok el. Amolyan külön kis ceremóniává vált az egész. 🙂
Ha belegondolunk sokféle ölelést meg lehet különböztetni. Egyik ez a sokszemélyes családi-ölelés, van az apa-ölelés, amikor padlón van az ember, és ilyenkor apa pár másodpercig legalább, fizikailag is megtart. Van az anya-ölelés, aminek leírhatatlanul sok jelentése lehet. Anya-ölelés lehet vigasztaló, aggódó, elismerő, összeesküvő, biztató, erő-adó, és még sorolhatnám. Az anya-ölelésnek nem is kell mindig jelentenie valamit, az csak van, mert jó, mert szeretjük egymást, csak úgy, mindenért. A tesó-ölelés általában – főleg mostanában- a „jaj de hiányoztál, és de jó, hogy itt vagy” sugallatúvá vált, illetve a „gyerünk tovább, ne add fel és kitartást!” üzeneteket hordozza.
Mivel sajnos nagyon ritkán tudunk hazautazni, Kedvesnek az összeköltözésünk óta nagyrészt pótolnia kell az összes ölelés típust és mennyiséget, kiegészítve a saját „nagyon szeretlek”, „ketten a világ ellen is” és „a nehéz nap után pihenj kicsit a vállamon” ölelésével. Nagyon megérzem, ha egy héten kevesebb ölelésre van időnk/energiánk. Az érintés létszükséglet.Megfigyelték azokat a csecsemőket, akik kevesebb simogatást és kedves szót kaptak a környezetüktől, sokkal lassabban fejlődtek mind mentálisan, mind fizikailag, mint azonos korú társaik.
Számomra ugyanígy fontos a barátokat megölelni, vagy megsimogatni a hátát, ha biztatás kell, megsimogatni a munkahelyen a beteg arcát, ha el van keseredve, vagy fájdalmai vannak. Tudom, hogy az érintéssel nem csak kaphatok, de rengeteget tudok adni is magamból. Úgy tudnám elképzelni, hogy ilyenkor felnyílik egy csatorna, a két hámréteg megszűnik, és az energiák szabadon áramolhatnak a lelkek között.
Nagyon sokat számít a kiskutyánk, Tutyi közelsége is. Mondjuk, ha őt simogatja az ember, eleve jó érzés, annyira puha a kis szőre, olyan kellemes beletúrni, de öröm ránézni a kis arcára is, hogy mennyire jól esik neki. Sokszor ő jön oda hozzánk, ha látja, hogy szomorúak vagyunk, mondhatni ő ölel meg minket. Imádom.
Első nekifutásként ezt találtam magamban, ami biztosan, minden körülmények között boldoggá tesz. Sok minden van még, amiről már tudok, és még több, amit még fel kell fedeznem, de ez legyen már, egy következő bejegyzés témája.
