Egy emlék
Van egy emlék, mely nyugodni nem hagy,
S mindig visszatér, kegyelmet nem ad,
Lehet, hogy álom, lehet, hogy nem,
Akármi is, el nem felejtem.
Sötét éjszaka, egyedül sétálok,
Itt-ott megbotlok, de mindig felállok,
Megyek pár lépést, hallok hangokat,
Ijesztő, jajongó, mély sóhajokat.
Megtorpanok, szívem dobban,
Érzem, lassan lent vagyok a porban
Kezemet emelem, hogy elkapjak egy ágat,
De azok mind segítség nélkül továbbállnak.
Ezt mondogatják, miközben mennek el:
Ki a porban fekszik, nekünk nem kell.
Kommentek