Kedves Olvasó, szeretettel üdvözöllek az oldalamon!
Czimmermann Nikolett vagyok, jelenleg a Semmelweis Egyetemen tanulok szülésznőként, fél állásban dolgozom ápolónőként, itthon pedig büszke kutyatulajdonosként éldegélünk a vőlegényemmel.
Az írás mindig is fontos része volt az életemnek. Első versemet általános iskola második osztályában írtam, és azóta született még jócskán. Több könyvbe is belekezdtem, de inkább csak kezdeti fellángolások voltak, hirtelen ötlettől vezérelve, az utolsót viszont komolyan veszem, most is dolgozom rajta, ahogy időm engedi. Az Orvosi Egyetemen eltöltött időről, az ott szerzett élményeimről szól, illetve az intenzív osztályon eltöltött egy évről, ahol nővérként szintén rengeteget tanultam az emberekről, emberektől, sok-sok életutat hallgattam meg, melyekből szintén fontos konklúziókat tudtam levonni. Biztos vagyok benne, hogy ezek a tapasztalatok szintén nagy segítségemre lesznek a blog írásában is.
Több célja is van, hogy belevágtam. Elsősorban a saját boldogság kutatása, az apró örömök, gesztusok észrevétele került fókuszpontba, hogy jobb ember lehessek. Nem csak magam miatt, vagy a környezetemért, szeretném, hogy mire odaérünk, hogy gyermekünk lesz, a birtokomban legyen az a tudás, hogy hogyan érdemes élni ezen a Földön, hogy ezt sikerrel át tudjam adni nekik is.
Titkon bízom abban, hogy a tapasztalataimat, a szép lassan felhalmozott ismeretanyagot magamon átszűrve, és itt tovább adva, másoknak is a segítségére lehetek.
Miről fog szólni ez az egész?
Adott egy huszonéves nő, a nagybetűs Élet küszöbén, aki már belekóstolt a nagyvilágba annyira, hogy tudja, kamaszkori elképzelései korántsem valósak, de van még benne annyi dac, hogy tudja, ezt nem szabad így elfogadni.
Hát lényegében erről lenne itt szó, apró szárnybontogatásról, kísérletezésekről, hangulatingadozásokról, ötletekről, hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a rohanó, modern, műszaki világ nőideálja, és a hagyományos, otthon almás pitét sütögető, az otthon melegét megteremtő, klasszikus értelemben vett nő között, tudathasadás nélkül. 🙂
Minden kezdet nehéz. Ez volt az első, ami eszembe jutott a bloggal kapcsolatban. Az Essentia Feminae gondolata már körülbelül fél éve megfogalmazódott bennem, azt hiszem ennyi időre volt szükség, hogy kellő mértékben leülepedjen, és bele merjek vágni.
Legnagyobb félelmem az időm hiánya volt, amikor eszembe jutott, fejben leszidtam magam, hogy már megint kitalálok valami plusz dolgot, nincs így is elég bajom? Aztán rájöttem, hogy annyi minden felesleges rutin van az életemben, hogy valószínűleg ezek kiiktatásával meg fogom tudni oldani.
Az elmúlt hónapokban ráakadtam pár fantasztikus blogra, honlapra, és meglepődtem mennyire tudnak motiválni, inspirálni. Abban reménykedem, az írásaim valahol, valakiben egyszer ugyanezt az érzést fogják kiváltani. Írni mindig is szerettem, a téma pedig adta magát. Kellő képpen leszűkíti, hogy miről szólnak a bejegyzések majd, de elég tág ahhoz, hogy kifejezzem magam. Bár, ez nem is annyira önkifejezés.. hogy őszinte legyek, fogalmam sincs mi fog kisülni belőle, abban biztos vagyok, hogy jó lesz, nem csak az enyém, hanem a Mienk, szeretném, ha idővel nem csak rólam, hanem Rólunk, Nőkről szólna, sok tanáccsal, mert hát “Mi Nők tartsunk össze!”.
Íme, az első lépés, köszönöm, hogy elolvastad, és csak reménykedem, hogy velem tartasz majd, kedves Olvasó, az utamon. 🙂
Puszi: Niki
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: