Essentia Feminae

Boldogságterv #3: Rendezkedj, rendszerezz!

 

Nem volt könnyű dolgom ezzel a tétellel a listán. Otthonról édesapámtól is örököltem egy kis gyűjtögető-vénát, sokszor elhagyja az a mondat a számat, hogy “Jó lesz ez még valamire!” Nem, nem lesz. Amit abban a pillanatban nem ragadok meg, és egy héten belül nincs kész az a hiper-szuper kreatív ötletem, akkor az már nem is lesz, és eltelik egy év, mire újra kézbe kerül. Jó esetben ilyenkor már beismerem az adott tárgy meglétének felesleges mivoltát, azonban néha csak új szikrára kapok, hogy tényleg, nekem ilyenem is van, majd csinálok belőle ezt meg azt, és visszateszem egy másik polcra. Jó esetben ettől a momentumtól már csak pár évnyire vagyok, hogy valóban kidobjam az adott kacatot. 

Most is megmosolyogtat az emlék, amikor otthon anyukámnak elege lett, az amúgy megszólalásig az előbb felvázolthoz hasonló életfilozófiával megáldott apukámból, és szétrámolja a “kacatos-szobát”. Anyu minden szívfájdalom nélkül dobálta ki a cuccokat, az összerakott szeméthez pedig utána suttyomban mindig mentünk apuval kotorászni, hogy mi az, amit mi mégiscsak fel tudnánk még használni valamire. 

Tehát, képzelhetitek, hogy egy ilyen beállítódás után a “szelektálás” nálam felért egy foghúzással. Nem szeretem kidobni a cuccokat. Az olyan végleges. Sok mindenhez kötődik emlék, még ha a legapróbb is, szeretem, ha időnként a kezem ügyébe akad, és elmosolyodom. Az a baj, hogy egy idő után túl sok lesz az “emlék-kacat”, és egyre pitiánereb ürüggyel tartom meg a dolgokat. Ezt akkor vettem észre, amikor megtaláltam az egyik Férjjel eltöltött kellemes délután emlékéből táplálkozó – na milyen csodás, érzelmekkel teli, meghitt kis csodáról lehet szó? 😀 – szalvétát, amibe a kávézás után a szánkat töröltük…. igen..éreztem, hogy ez már sok, és lelki szemeim előtt felvillant az a sorozat a tévéből, amiben ilyen gyűjtögető embereket mutatnak be a kis szemétdombjuk tetején. Már láttam is magam, ahogy szívszaggatóan sírok amikor kidobják azt a rágógumit, amit még a megismerkedésünkkor rágtam…

Nagy erőt vettem magamon, és eldöntöttem, hogy addig nem nyugszom, amíg egy nagy szemeteszsákot meg nem töltök. Ez lesz a mérce. Amúgy is annyira nehezen férünk el ebben a kis lakásban, két család apró-cseprő dolgai vannak itt felhalmozva, így eddig ez pompás kifogást adott, hogy elodázzam a drasztikus kipakolást, hiszen úgysem tudom eldönteni, számukra mi a fontos, és mi nem az. 

Sajnos ez a felfogás magyarázatot adott a ruhás szekrényem állapotára is, hiába tettem benne kb. hetente rendet, annyira zsúfolásig tele volt, hogy egyszerűen nem fértem el…no persze, most sok nő felsóhajt, hogy bár neki enne ez a legnagyobb problémája, hogy a sok tuti ruhától nem fér el a szekrényében… nem.. itt nem ez a helyzet.. nekem még az általános iskolában(!) hordott fölsőim is itt a helyet foglalták, és körülbelül két polcnyi ruha van, amit valóban használok. 

Az első kukás zsákkal a szekrényt céloztam meg, és eldöntöttem, hogy most aztán könyörtelen leszek. Csodák csodájára megtelt a zsák, egy-egy darabnál sokat vaciláltam, fájt a szívem, de egyszerűen én már kizártnak tartom, hogy a jó kis farmer minimet én már felhúzzam… persze, megjelent sok-sok álomkép, hogy majd ha lemegy az a pár kiló, akkor milyen jó lenne tavasszal ebben meg ebben feszíteni, erőt vettem magamon, és a zsákba landolt minden, amit az elmúlt 2 évben nem, vagy csak egyszer húztam fel. 

Szóval egy nagy zsáknyi ruha szelektálása után az ember azt várná, hogy majd kiürül a szekrénye…hát az enyém most tűnt “normálisan” telinek. Komolyan, fogalmam sincs hogy fért el eddig itt ennyi ruha. Ráadásul az a felüdülés, hogy vasalás után nem úgy kell betuszkolnom a ruhákat a helyére..tényleg megfizethetetlen. 🙂

A ruhákat pedig amúgy sem a kukába fogjuk kidobni, hanem elvisszük a Máltai Szeretetszolgálathoz. Egész jó állapotban vannak még, hátha valaki még örülni fog nekik. 

Sikeremen felbuzdulva elővettem még egy zsákot! Csak dobáltam-dobáltam, közben szólt a rádió, peregtek a percek, és hipp-hopp megtelt újra… kis átcsoportosítással fel tudtam szabadítani majdnem egy teljes szekrényt! :O 😀 Így a szerény tetején éktelenkedő autós cuccok, az elektromos, még garanciás berendezések dobozai rögtön rejtett helyre kerülhettek, a látvány szinte könnyeket csalt a szemembe. 🙂 

Egyenlőre eddig jutottam, de hol van még a hónap vége! 🙂 Maga a kiszelektálás még nem teljesen fájdalommentes feladat, de bőven kárpótol az az érzés, amikor a végére érek, és végignézhetek az eredményen. Már értem miért csinálta anyu anno ugyanezt! 🙂 

Nektek milyen szelektálási tippetek van? Mi alapján döntitek el mi lesz még hasznos, és mit tartogattok feleslegesen?

A Boldogságtervem első két részét, a “Feküdj le korábban!” és a “Mozogj minden nap!” a címére kattintva találjátok meg. 🙂

Köszönöm, hogy erre jártál, várlak vissza!

Puszi: Niki

Forrás: itt, itt, itt 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!