Essentia Feminae

Happy hétindító #9

Történt a héten egy kis baleset. Eddig még számomra is megmagyarázhatatlan módon egyik reggelre a telefonom letiltotta a sim-kártyámat, és jóformán nem lehetett semmihez sem kezdeni vele. A végső megoldás az lett, hogy teljesen újra kellett telepíteni a telefont, visszaállítva a gyári beállításokat. Sajnos minden fényképem elveszett, amit rajta tároltam, és mivel a Happy hétindítókhoz… Tovább »

Esküvőszervezés indul!

  Bár közbejött pár nem várt kiadás, úgy döntöttünk Kedvessel, nem szeretnénk tovább tolni a nagy nap időpontját, 2016. szeptember 3-án összeházasodunk. Bár az eredeti tervünk az volt, hogy szeretnénk teljes egészében magunk állni a költségeket, rá kellett jönnünk, hogy egy esküvő jóval nagyobb kiadást jelent, mint gondoltuk, és lehetetlen ezt a pénzt egy évi… Tovább »

10 boldogító gondolat

      1, Mindig van kire számítanom Pont az elmúlt héten esett meg, hogy a régi démonjaim pár órára visszatértek, és kicsit kilendítettek az egyensúlyomból. A pillanatnyi kizökkenés után azonban rögtön tudtam, hogy van, akikre minden helyzetben számíthatok, és Kedves, Öcsém, és a Barátnőm pár órán belül már itt voltak mellettem. Elképesztő erőt ad… Tovább »

Happy hétindító #8

  Ismét csokorba gyűjtöttem a múlt heti apró-örömforrásokat.  Megérkezett az ősz. Bár még javában tombolt a vén asszonyok nyara, a lakásba már beköltözött az őszi hangulat. A mamáktól kapott szőlő, körte, szilva összeállítás legalábbis nagyon őszies hangulatot keltett. Szeretem ezt az időszakot. Olyan szép színes lesz minden, már csak a csörgő avar hangja hiányzik… reméljük… Tovább »

Happy hétindító #7

Ha hétfő, akkor Happy hétindító! 🙂 Lássuk, mi minden jó történt az elmúlt időszakban: Végre rászántam magam, és megírtam a levelet a nagyszülőknek, amit már régóta terveztem. A sima élménybeszámoló mellé azonban csatoltam egy kis verset is. ( Megnézhetitek itt ) Nagy volt az öröm, az elmondások alapján egyik mama sem tudta könnyek nélkül végigolvasni…. Tovább »

Miért jó emberekkel foglalkozni?

   Nálam már nagyon korán eldőlt, hogy az egészségügyben szeretnék tevékenykedni. Egyrészt a szüleim plántálták belém emberszeretetükkel, másrészt egyéni indíttatásból adódott. Emlékszem azonban, hogy elfogtak a kétségek, amikor mindenkitől csak azt hallottam, hogy „emberekkel foglalkozni a Világ legnehezebb dolga.” Elkezdtem tehát kutatni kicsit a neten, hogy hátha valaki összeszedte ennek az ellenkezőjét is, hogy miért… Tovább »

9 ok, miért érdemes kutyát tartani

        1,  Non-stop örömforrás A kutyád szemében te vagy az Isten, reggel majd kiugrik a bőréből az örömtől, ha felébredsz és hozzászólsz, megsimogatod. Egy kutyus mellett lehetetlen nem mosollyal kezdeni a napot –kivéve a szobatisztaságra szoktatós stádiumban, ott még szoktak kellemetlen meglepetések adódni. Sosem érzed egyedül magad, mert neki Te vagy a… Tovább »

A Balatonról

  Kisgyermek korom óta imádom a Balatont. A víz morajlása, az emberek zaja, a fák susogása, és a biciklivel főtt kukoricát áruló férfiak és nők hangja annyira az élményhez tartozik, mint maga a fürdés. Amikor először jártam a tengeren felmerült a kérdés bennem, hogy miért nem mindenki ide jár nyaralni, aki csak megteheti. Annyira tiszta,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!